LFZE doktorkollégium tanulmányi út 2025. okt. Göteborg - Koppenhága 4-5. nap

4. és 5. nap 

Koppenhága

Koppenhágában másfél napot töltöttünk. Az első nap nagy részét a Jesuskirkenben töltöttük. A Cavaillé-Coll orgona és a harmónium-gyűjtemény megnézése után (lásd 4. nap) hosszú sétát tettünk a templom közelében lévő hatalmas parkban,



és a Frederiksberg-palota kertjében. Mindkettő nagyon rendezett volt, az előbbi impozánsan nagy füves terekkel és fasorokkal, az utóbbi tavakkal, ösvényekkel ékeskedett.




Ezután felkerestük a Grundtvigskirkét a város egy másik kerületében. Ez a csodálatos templom az expresszionizmust (Backsteinexpressionismus) ötvözi a gótikával, monumentális homlokzata és modern külseje hagyományos templom hatását keltő belsőt rejt. 



Kívül és belül is égbetörő és díszítetlen, csak a struktúra és a sárga téglák keltik a lehengerlő hatást. 



A templomban két orgona található, szerencsénkre az orgonista éppen gyakorolt, így meg tudtuk hallgatni a kiváló Marcussen hangszert is, amely impozáns látványt nyújtott nyitott 32 lábas sípjaival a homlokzatban. 


A templom után egy igen autentikusnak ható jemeni étteremben ebédeltünk, majd az esős délutánt a klampenborgi tengerparton töltöttük.



Másnap, a repülő indulása előtt még bejártuk a belvárost, megnéztük a Vor Frue Kirkét (itt is gyakorolt épp az orgonista),


a Christiansborg kastély körül lévő kerteket, és megnéztük a Det Kongelige Bibliotek (királyi könyvtár) izgalmas modern épületét, amelynek 6. emeletéről szédítő kilátás nyílt a vízre.

Kávéztunk a könyvtár kávézójában a parton.



 
KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET! ✋















Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

LFZE doktorkollégium tanulmányi út 2025. okt. Göteborg - Koppenhága 2. nap

LFZE doktorkollégium tanulmányi út 2025. okt. Göteborg - Koppenhága 1. nap